2017. december 4., hétfő

Helyzetjelentés

Sziasztok! 


Iszonyatosan rég írtam már ide, azóta a  Átírásnak nevezett kis poszt óta. Sokat ötleteltem mi is legyen a bloggal. Bezárjam, ne zárjam? Érdekel ez a sztori valakit? Egyáltalán elég érdekes ez a
történet annyira, mint amennyire azt én az elején elgondoltam? Tudom - e ÉN jól megírni ezt?
Végül akárhányszor megnézem ezt a blogom nincs szívem kitörölni. Mindig akad olyan pont az életemben, hogy letudjam majd írni a főhősnő sorait, habár a droggal kapcsolatos részeket nem. A lelki állapotom mindig adott hozzá, de infóim nincsenek. Viszont! Épp ezért döntöttem úgy, hogy utána keresek és kutatok, s mivel szeretném ezt a sztorit jól elkezdeni és jól lezárni - ami ironikus mert, hát na.. -  minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól és hitelesen leírjam nektek a mára már új névre keresztelt Lovászi Babett nevű főhősnőnket.
Természetesen új szereplők lettek, új nevekkel, a történet alap ötlete is gazdagodott -remélem tetszeni fog majd - és az én meglátásom is visszatért, miszerint ki kellene tartanom egy blog mellett amit be is fejezek.
Szóval remélhetőleg a téli szünet folyamán elhoznám nektek az újra alkotott Első napot, amit Babett átélt Nátániel nélkül. Remélem továbbra is velem tartotok és még sokkal-sokkal több ember érdeklődését felkelti a Tökéletes öngyilkosság és velem illetve Babettel tartotok majd.
Addig is köszönöm azoknak akik elolvasták ezt a kis posztom, a még mindig meglévő 7 olvasómnak és mindenkinek akik majd a későbbiekben bármiféle úton módon ösztönözni fognak, hogy ne adjam fel az írást.

Továbbra is ölel titeket, 
Cat 
(aki nem nyávog, de még mindig sokat beszél)

2016. november 6., vasárnap

Átírás

Sziasztok!

Egy ideig még nem lesz új rész mert fogalmam sincs mit is írjak, és mert át szeretném írni az előző részeket. Ne haragudjatok. :/

Tudom dög vagyok, de azért ölellek titeket:

xxC.

2016. március 26., szombat

Első nap

"Hosszú a sztorim, nem ma kezdődött, 
Nézd meg hol vagyunk ma, el se hinnéd
 El se hinnéd, amin átmentem, 
Ma már nem hat meg semmi: felnőttem."


 Anno elhittem mindent. Kiskoromban a húsvéti nyuszit, a Mikulást, a Jézuskát az angyalokat és még az ágy alatt rejtőző szellem létezésében sem kételkedtem. Egészen máig. Mára már megtanultam, hogy a kis tojásokat amikre vadásztunk anno a húgommal mind anyáék rejtették el, a Mikulás helyett anya és apa hozta a csomagot és virgácsot.  Angyalok és Jézuska? Jézus biztos létezik, én nem tudhatom. Benne annyira nem kételkedem, hisz anyukám túlélt egy elfuserált műtétet, de abban igen, hogy nem tőle kaptuk azokat az ajándékokat. .Benned hittem. Feltétel nélkül, csak kicsit későn jöttem rá, hiába a hit, ha akarat nincs. Neked nem volt kitartásod kibírni mellettem a felnőtté válás lépcsőit, nekem pedig felnőni és jobban bízni magamban. Féltem attól, milyen lesz az első komoly kapcsolat, hogy fogsz majd nézni rám, bánni velem? Mi változik azután? Még ma sem tudom rá a választ. Őszintén? Nem is szeretném megtudni. Hiányzik a mosolyod, az hogy a hajadba túrjak, lelkizzünk és minden vita után a Te mellkasodon aludjak el tudva én vagyok a világ legboldogabb lánya, mert Te velem vagy megvédsz s feltétel nélkül szeretsz. Mára már tudom én is elcsesztem, mert minden percben kételkedtem benned, magamban és abban hogy egy olyan srác mint te képes lenne szeretni egy velejéig gyerekes 18 éves lányt. Mindig is adni próbáltam valamit ami ennek az elfuserált világnak jó lehet, sokáig csak a jót néztem és abban hittem, te viszont pont akkor estél be a képbe amikor ezt tulajdonságomat elvesztettem. Túl sok ember hagyott el, vert át és túl sok hitette el velem szeretett. Ha úgy vesszük valamely szinten Te is ezek közé tartoztál, ámbár rajtad látszott szerettél, mégis sok volt neked a velem való viták és gyenge pontot adtam neked. Eldobtál, hogy ne bántsalak téged, én pedig maradtam egyedül összetörve. Két hónapig csak kotoráztam a kajákat, csészeszámra ittam a nyugtató teákat és minden este tele bőgtem a fürdő vizem, hogy senki ne vegye észre lassan végem. Nem akartam ezt tenni veled, magammal sem kettőnkkel. Mindig jó fej voltál szinte tökéletes, a hisztiket leszámítva.. De azt mindenki megszokja. Szerintem ott volt a legtöbb baj kettőnkkel, hogy sosem tudtuk megbeszélni a dolgokat, te felhúztad az agyam mert nem tudtad normálisan elmagyarázni a dolgokat, már ha megtetted én pedig hisztiztem, pedig ez lett volna az alap. Az elején minden klappolt, de a végére kinyírtuk egymást lelkileg. Te épülgetsz én pedig még mindig bőgök ha rád gondolok.
-  Tudod régebben nem gondoltam volna, hogy hallom tőled azt a mondatot: " Van egy szál cigid? " - mosolyogta az osztálytársam Majoros Loretta becenevén Lo, akitől a szakgimi elején nagyon ódzkodtam rossz hírneve miatt, majd miután kiismertem 10. nyarán már egész jó barátok lettünk.
-  Na halkabban már - csapok a vállára. - Még véletlenül se hallja meg senki.
- Jól van na, csak vicceltem. - mosolyodik el. - Ha átértünk a szigetre adok jó?
- Persze – mosolyodom el, majd felé fordulok. - Köszi.
 Hallgatagon sétáltunk tovább át árkon bokron, hogy elérjük a mi kis szigetnek becézett rejtekünket a folyó menti városkánk kis eldugott rejtekéhez. A tanítási időnek vége volt, a szüleimnek fogalmuk sem volt hol töltöm a délutánom, bár már-már megszokott volt, hogy én és a húgom mindig később érünk haza hála a buszoknak és a kései tanításoknak. Ősz volt a levelek hullottak az útra, mi pedig hallottuk Loval mennyire recsegnek ha egy -kettőre rálépünk. Ahogy egyre távolodtunk a várostól hallhattuk a természet valódi hangját, a még itt maradt madarak el-el dugott csicsergését, az állatok neszeit és a saját léptünk zajait, amit valljunk be a városban nem igazán hall az ember. Talán tíz percünkbe került odaérnünk a kis erdős részhez, ahol ha nem figyel az ember eltéved, de mi Loval nyáron még itt találtunk egy faházat amit kipofoztunk és itt készültünk vele erre a végzős évre. Felmásztunk a kis fokokon a fára a ház terasz részére, lábunkat pedig lelógattuk. Loretta elővette a Marlboros dobozát és megkínált egy szállal, majd ő is vett egyet. Számba vettem a cigim előkaptam a bőrkabátom aljára elrejtett gyújtómat s meggyújtottam kis nikotinnal teli barátomat. Elkezdtem szívni s ahogy egyre éreztem a tüdőmig hatoló nikotint kezdtem úgy érezni, mintha könnyebb lenne elengedni Nátánielt. Talán ha most látna megutálna, leordítana és mindezt azért mert még érdeklem, pedig jól tudom valószínűleg van már más. És hogy akkor mindezt miért teszem? Fogalmam sincs. Talán mert ma így könnyebb, talán mert ilyenkor kiönthetem Lonak a szívem s nem látják hogy szenvedem, vagy mert ez akkor jó volt így nekem. S tudod így kezdődött minden, de ezzel még nem ért véget.