2016. november 6., vasárnap

Átírás

Sziasztok!

Egy ideig még nem lesz új rész mert fogalmam sincs mit is írjak, és mert át szeretném írni az előző részeket. Ne haragudjatok. :/

Tudom dög vagyok, de azért ölellek titeket:

xxC.

2016. augusztus 31., szerda

Harmadik nap

„00:00 előtörő emlékek" 
- Nem akarunk elmenni valahova? – tettem fel a kérdést és sunyi mosolyra húztam a számat, szemem pedig ragyogni kezdett, amit belül éreztem és láttam Ricsi arckifejezésén is. Igenlegesen bólintott, majd elindult egyenesen a kiskapuig. Miután kiléptünk a kis zsákutcába, ahol Ashek laktak Rics elindult egyenesen ki abból, majd a főútra tértünk. Mivel nem ismertem az utat és azt sem mondta, hova fogunk menni rákérdeztem.
- Hozzánk.
 - Hó-hó, ácsi – cövekeltem le, és nem mozdultam el a helyemről, ő pedig visszafordult – ugye nem gondolod komolyan, hogy majd én elmegyek hozzátok két órás ismeretség után és ott szépen.. ?! – akadt ki belőlem a kérdés dühömben.
- Te.. te most mire gondolsz? – fordult hátra és a szemembe nézett. - Hogy majd én elmegyek hozzátok és szépen megfektetsz..
- Te jó ég – akadt el a szava két percre, majd a hasát fogta a nevető görcstől ami kitört belőle.
- Most rajtam nevetsz, vagy mi a jó életen?
- Jaj te kis butus – odajött hozzám, megölelt és összegubancolta a hajamat. – Annyira butus vagy, mondták már?
- Egy páran – mondtam és elkezdtem szipogni. előjött minden. Az amikor Ő mondta nekem pont ugyanezeket a szavakat, a „butus” jelzőt, az összes együtt töltött pillanat. – De nem lényeg.
- Ha nem lenne az, akkor nem szipognál – feleli és elkezd idióta fejeket vágni, hogy jobb kedvre derítsen. Sikerült is neki, mert mikor felfújta az arcát, olyan volt mint egy hörcsög aki épp betömködte a pofazacskójába a kapott ételét, a szemöldökét pedig összeráncolta én pedig az idétlen pofavágásán elmosolyodtam.
- Na ezt már jobban szeretem. Utálom, ha sírsz.
- Hidd el én sem szeretem, pedig mostanában ez teszi ki a napjaim jó részét.
- Ne sírj már annyit, nem érdemelt meg!
- Tudom – felelem majd hozzábújok és így elindulunk tovább az úton. Egy ideig szép csendben sétáltunk így, majd megálltunk egy kissé borostyán fedte házon, amit kövekkel borítottak be, ahelyett, hogy lefestették volna. Apa tavaly nyáron a nyaralás alkalmával megemlítette, hogy neki nagyon bejön az ilyen ház, és ha összegyűl a money akkor megcsináltatja a mi kis kéronkat hasonlóra. Anya ezen jót mosolygott, mivel tudja, hogy a szomszédokat megenné a penész, milyen jól is megy nekünk.. Pedig nem csak jól spórolnak. Anya mindig inkább ránk költ, magának meg alig vesz valamit, pedig mióta gyűjt egy rohadt elektromos biciklire. Nem mondom, hogy szegények lennénk, inkább az a közép réteg. Megvesszük amit kell és szükséges, néha még többet is mint szeretnénk, de mégse visszük túlzásba.
- Ez a ti házatok? – kérdezem és ámulatba esem, a házat látva.
- Aha – feleli. – Miért ? Talán tetszik?
- Hát – kezdek mosolyogni, elmondanám az igazat de akkor növelném az egóját, ami amúgy is van neki.. – Elmegy.
- Akkor jó, örülök, hogy nálad megüti az elmegy kategóriát- vág vissza és oldalba bök, később elkezd matatni a zsebében a kulcscsomóját keresi. Kissé nehézkesen de előkapja a keresett tárgyat, behelyezi a zárba elfordítja és már mehetünk is.
- Csak ön után kisasszony - mosolyogja, és befelé mutat. - Hölgyeké az elsőbbség.
- Kedves vagy – felelem. - De ezzel nem veszel le a lábamról. – mondom ki az utolsó szót is, és nyelvet öltök rá, minek láttán elmosolyodik.
- Te lány veled nem lehet kedvesnek lenni? Mit szeretsz te? Ha bántanak és beléd rúgnak? – néz rám, szegénynek keze ökölbe szorul és az arca kezd egyre pirosabb lenni. Még így sötétben is nagyon jól kivehető, mennyire mérges és ingerült.
- De lehet. Kérlek ne fújd fel a dolgot, én csak.. én csak bohóckodtam.
- Hát jó.
- Hát jó.
Ricsi elindul egy helyiség felé egyenesen előre megy, majd egy idő után elfordul jobbra. Gondolom a szobájába tart, először habozok nem megyek utána majd kijön a szoba elé egy jó pár métert, néz egyenesen előre felém és mosolyogva kérlel menjek utána, kérdőn felhúzom az egyik szemöldököm amit Ricsike észrevesz odalépked hozzám megragadja a kézfejemet és maga után húz a szobába. Akaratom ellenére is mosolyra húzódik a szám. Azt hiszem kezdem megkedvelni. Nagyon is. Megint a vesztembe rohanok, már megint abba fogok.. Mikor belépünk a szobába feloltja a lámpát, én pedig megpillantom a szobáját. Egy normális fiús szoba. A stílusából adódóan egy Bob Marley festés vagy talán falmatrica van az üresebb részen, azon a részen ahová az ágyát rakták, körülötte pedig hegyek rajzolódnak, egy éjjeli asztal rajta a sárga lámpájával és a vekkerrel. Amellett egy nagy gyom. Az ágy másik oldalán az éjjeli szekrény rajta a sok limlommal, majd az íróasztala rajta a számítógéppel, könyvekkel mellette a gitár és eldugva a vízipipája. Az egész szoba színes és tetszetős, hangulatos, nem az a tipikus depresszív.. Csodámra rend van. Rá szeretnék kérdezni, hogy ő ilyen rend mániás fiú létére, de félek megbántom így inkább nem teszem. Leül a forgószékére én az ágyára. Körbe forog a székével, majd mélyen a szemembe néz és így szól hozzám:
  - Te még szomjas vagy – neveti el magát. – Mit kérsz?
  - Én, én – habogom. – Semmit.
- Na van itthon vodka, whisky, pezsgő, sör, bor. Mit kérsz?
 - Tényleg semmit – mosolyodom el, és a kezemmel hadonászok nem legesen magam előtt. – Még haza kéne jutnom.
- Éjszaka tizenegykor?! –akad ki belőle a kérdés, és látom megint feldúlt.
- Igen.
- Hát én így biztos haza nem engedlek, igyál nyugodtan holnap reggel meg hazaviszlek Chris kocsijával.
- És a szüleitek nem akadnak ki, ha itt alszom? - Csak apa van már nekünk – feleli és elcsuklik a hangja.
- Sajnálom. Részvétem.
- Nem tudhattad, köszönöm.
- Akarsz róla mesélni?
- Majd később, tudod az italtól könnyebb erről beszélni – áll fel a székről és a térdemen kapaszkodik, hogy jobban megbírja tartani magát, hiszen elém guggolt. – Szóval mit kérsz?
 - Talán egy kis whiskyt energia itallal – kacagom. – De kérek egy kisebb poharat hozzá, ha lehet. - Természetesen, már hozom is.
 - Köszönöm. 
Kiment a konyhába én pedig benn maradtam, így jobban szemügyre tudtam venni a szobáját. Az asztalon négy képet láttam amiken szerepelt. Az elsőn egy közép idős nő volt vele, és Ricsi még fiatalabb volt. Mosolyogtak rajta, ha jól sejtem ez itt kint a kertben készülhetett mert mintha a ház sarka lenne picit benne a képben. A másikon az apjukkal vannak Chris nagyon mosolyog, Ricsi idióta erőltetett fejet vág, az pedig apjuk komoly arcot, háttérben pedig egy tengerpart van. A harmadikon Lolittával és Chrisszel van valami bulin és már nagyon jól álltak, látszik Lol arcán és mosolyán. A negyediken pedig egy lánnyal. Hirtelen összeszorul a torkom, és mintha kő nehezedne a szívemre.. Közelebb megyek az asztalhoz megnézni a dátumot ami a képen látszik sárga számokkal 14/Feb/2014 . Egy kő esik le a szívemről, hogy ez nem most volt és talán nincsenek együtt.. Reménykedni kezdem. Szépen óvatosan visszahelyezem a képet helyére, és akkor.. hirtelen Ricsi lép be az ajtón kezében az italokat tartó tálcákkal. Én gyorsan a szívemhez kapok és nyugtatni kezdem magam, azt hittem szívinfarktust kapok.
- Hé nyugi van, csak én vagyok – mosolyodik el.
- Tudom, csak megijedtem.
- Mi érdekeset találtál, hogy így megrémültél?
 - Én nem ijedtem meg – vágok vissza.
- Á csak majdnem szívinfarktust kaptál és sikítottál.
 - Jól van na..
 - Szóval?
- Azt a képet néztem meg – mutatok az említett tárgyra, mikor már visszaültem az ágyra. Ricsi leteszi a tálcát az asztalra, jobban megnézi a képet, egy ideig nézi majd lefordítja a képet, hogy ne is lássuk. - Ezzel ne is foglalkozz, elfelejtettem kihajítani.
- Fontos még neked?
- Felejtsd el, hogy láttad. Már egy éve szakítottunk, és nem fontos.
- Ha nem lenne az, akkor nem lenne kint a képetek..
Nem tud vissza szólni semmit. Helyette inkább kinyitja a vodkás üveget és meghúzza majd egy áh kiejtése hagyja el a száját. Meghúzza még egyszer, később kinyitja a whiskys üveget önt a pohárba egy kicsivel rá pedig bomba energiaitalt. Felém nyújtja én pedig belekortyolok. Kissé megszédülök, de nem észrevehetően.. - Már nem fontos az egész. Van helyette más, jobb. Vele remélem elfelejtem. - Sok sikert hozzá. - Előbb meg kellene hódítani. Enyhe célzásnak vettem ezt a kijelentést, amit mondott. Először örültem, majd inkább eltereltem a happy képzelgéseimet. Megint ittam egy pohárral és még eggyel. Végül már arra lettem figyelmes, hogy mindenen mosolygom, Ő pedig felém nyújt egy dobozt.

2016. május 14., szombat

Második nap

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy későn hoztam a részt, remélem azért tetszeni fog. Ez még azért kicsit lightos lett.. Előbb olvasgatok utána dolgoknak, meg hát az ismeretségeket próbáltam megmutatni.. Négy új szereplővel bővült a szereplők listája. ( Ha érdekel ITT megnézhetitek, hogy képzelem el őket. ) Köszönöm szépen az 5 feliratkozót, és az 1478 összes megjelenítést és a kommenteket. Köszönöm a visszajelzéseket, a negatívat is, ugyanakkor a pozitívakat is! :)
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész. Ha esetleg van véleményetek szívesen várom. További szép hosszú hétvégét!
xxCat

„Semmi
sem gyötör minket annyira, mint amit nem mondunk ki.”
War of change




Attól a bulitól kezdve minden gyökeresen megváltozott az életemben.  Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz. Csak el akartam menni, jól érezni magam és bármi áron, de kiverni Őt a fejemből.  De ahelyett, hogy elfelejtettem volna, csak rajta kattogott az agyam. Miért tette ezt? Miért kezdtük harmadjára is újra? Miért bocsájtottam meg neki? Miért vagyok ilyen hülye? Vajon csak tényleg szexre kellettem volna neki, aztán eldobott volna? Tényleg szeretett, vagy egy voltam én is a sok közül neki? Kattogott az agyam.
-         Leilani – szólít meg gyengéd hangon egy férfi hang. – Hát téged is látni, kislány?
Megfordultam a hang felé, ami visszabillentett a valóságba. Christopher volt az. Egyből felismertem a rasta srácot, és ő is engem. Nem olyan régóta ismerem, de senkivel nem tudnám összekeverni. Kemény 195 cm-vel, szőkésbarna rasta hajával, és szabad közvetlen személyiségével messze kiemelkedik az összes ismerősöm közül. Nagyon jó fej, sokat el lehet vele hülyéskedni.
-         Chris! Igen lehet, csak nem sűrűn – mosolyogtam. – Hát te egyedül jöttél?  - odahajolt hozzám és adott három baráti puszit, köszönésképp.
-         Dehogyis. Lolát is elhoztam. Végülis az unokaöccse bulija.  
-         Na és elhagytad, hogy nincs körülötted?
-         Ja nem csak elmentek inni valóér – feleli.
Megakartam kérdezni, hogy kivel ment el Lola, de mikor épp a kérdésre nyitottam a számat, megláttam egy szintén rasta velem egyidős srácot Lola jobb oldalán. Gyönyörű szép kék szemei voltak, akárcsak Lolának. A haja jóval hosszabb volt, mint Christopheré és sötét barna. Helyes srác volt. Tetszett a stílusa és a mosolya is. Egy ideig szemeztünk, majd Chris megszólalt:
-         Leilani, ő itt az öcsém Richard, vagyis Ricsi – mutatott Ricsire. – Ricsi ő itt Leilani.
-         Hello – köszönt, majd odajött és adott három puszit.
-         Szia – feleltem, először megszeppentem, majd viszonoztam.
Lola és Chris ott álltak, és kortyolták a piros party pohárban lévő alkoholos italjaikat. Miután Ricsi elengedett a hatalmas nagy öleléséből, amit a puszik mellé kaptam figyelni kezdtem Lolát, mikor kapcsol, hogy ő még nem köszönt nekem.
-         Megjegyeztem ám – szólal fel.
-         Én is – felelem vissza, majd odamegyek hozzá kinyújtott karokkal – Na gyere ide!
Átölelem, majd három puszit nyomok mindkét arcára egyet-egyet, majd amelyik oldalt elkezdtem oda kapja a harmadikat.
-         Na ezt már szeretem! – feleli. – Egyébként hol hagytad Sophie-t?
-         Kit? – kérdezem.
-         Soph-ot, tudod a kis barátnődet.
-         Jaa, őt Sophiet – csapok a homlokomra. – Látod ez egy jó kérdés. Nem tudom. Pedig nem lenne jó ha elhagynám, mert nála a lakáskulcs..
Mind a hárman felnevetnek. Körbe nézek, de az udvaron sehol nem látom Sophie-t. Hol a francba lehet?! Oké kint nincs, szóval be kellene menni megkeresni.
-         Skacok, nem akarok bunkó lenni, de ha megbocsátotok nekem meg kellene keresnem ezt a lányt.
-         Persze menj csak – feleli Chris és Lola egyszerre.
-         Veled mehetek? – kérdezi Ricsi, majd hol rám, hol a bátyjára néz.
-         Most mit nézel rám öcsi? Elmúltál 18,  a haza utat tudod, oda mész ahova akarsz, csak ha dugsz védekezzél!
-         Na nem mondod?! – feleli vissza az öccse. – Szoktam.
Megfogom Ricsi karját majd egy „Na gyere utánam!”  mondattal bevonszolom a házba. Beérve a házba, ahol hulla sötét van, mást sem látunk csak egy csomó üvöltő és táncoló velünk egyidős tiniket, a sarokban két-három pár smárol. A szememmel végig azt kutatom, hol lehet Soph, vajon melyik sráccal táncolhat. De egyikkel sem. Lassan kezdek forrni a dühtől, hogy eljövök vele, ő pedig 10 perc után eltűnik és nem szól semmit.. Egy alak közeledik felénk. Nem látom pontosan a sötét és a disco fényektől, és meglehetősen szarul hallom mit is akar mondani Ricsi. Az idióta, szar tucc-tucc megy max hangerőn. Szeretem a Drum and bass-t, de ez ami most szól valami ratyi. Az alak egyre közeledik hozzánk. Mikor odaér hamar elkap és átölel, én pedig lesek, mint Rózi a moziban.
-         Szia, Manó – köszön nekem, elnyújtva az ó betűt.
Elgondolkoztam ki szokott Manónak hívni.. Soph-on, RAJTA és Ash-en kívül senki. Mivel Ash bulijába jöttem, Sophal taliztam ma, Ő pedig nincs annyira jóban Ash-el, így kizárólag Ash lehet.
-         Szia – felelem, majd ránézek Ashre. A haja megint tökéletesen be van állítva, mogyoró barna szemei csillognak, ahogy engem néz. Hihetetlen, hogy még  ilyen sötétben is jól látom, hogy csillognak. Habár öleléséből elengedett a kezemet még mindig fogja. Poénos. Én Ricsi kezét fogom, Ash meg az enyémet..
-         Ő a barátod? – néz Ricsire, majd arra, hogy a kezét fogom.
-         Hello! Ricsi vagyok – fog kezet Ashel, amit Ash viszonoz.
-         Hali! Ash vagyok.
-         Nem, nem járunk – felelem. – Egyébként nem láttad Soph-ot?
-         De valami nigga gyerekkel mentek szobára.
-         Hogy mi van?? – akadok ki, mire Ricsi kacagni kezd.
-         Jól hallottad. Táncoltak, aztán szólt, hogy lefoglalja a szobámat, majd felhúzta maga után  a gyereket.
-         És ez mikor volt?
-         Hát már öt perce felmentek.
-         Remek.. Szólnál neki, ha látod, hogy kerestem?
-         Ahan, persze.
-          Köszönöm! Egyébként boldog születésnapot – üvöltöm neki, hogy jól hallja, majd átölelem, amit egyből viszonoz. Olyan jó volt az ölelése. Jó szorosan magához húzott, ezzel is éreztetve mennyire bírja a fejem. Az utóbbi időben kevés embertől kaptam kedves szavakat, üzeneteket vagy ölelést.. Meglehetősen jól esett, és kifejezetten szükségem volt rá. Mielőtt elengedett volna öleléséből éreztem, hogy beszippantotta a parfümömet.
-         Hüm.. jó az illatod – súgja a fülembe, majd puszit nyom az arcomra. – Köszönöm, hogy eljöttél.
Ash elengedett, mi pedig kimentünk a levegőre. Annyira jó volt egy kicsit a csönd. Leültünk a kinti hintaágyra és elkezdtünk beszélgetni. Igaz, hogy Ricsi számomra még tök ismeretlen volt, de annyira közvetlen volt, hogy pár perces beszélgetés után annyira nyíltan és őszintén beszélgettünk, mintha évek óta ismerném.
-         És komoly ezért dobott? – nézett rám, közben én meghúztam a whiskys üveget. -  Vagy te dobtad?
Lehúztam a kortyot, majd picivel később válaszoltam.
-         Igazából én is.. és ő is.
-         Szóval együtt határoztatok így?
-         Nem teljesen..Ahj ez bonyolult..
-         Akkor kezd az elején – mosolyogja.
-         Ne nevess ez nem vicces! – mosolygom én is. – Komolyan érdekel?
-         Még szép.
-         Hát először csúnyán hajba kaptunk, mert rányomult egy csajra valami iskola vacsorán, amire én nem tudtam menni. Azt mondta nem érdekli a csaj, meg semmi nem volt. Viszont én már nem bíztam meg benne annyira.. Bejelölte ezt a csajt facen, megváltoztatta a jelszavát, nem akart velem talizni.. Aztán végül csak elmentem hozzájuk és egy szót sem szólt. Mikor hazaértem megírta, hogy neki az amit én tudtam neki adni  nem elég.. Érted nem elég, hogy tiszta szívemből szeretem?! És nem pofába mondta..!
-         És te mit írtál neki vissza?
-         Hogy nekem ez még korai.. Ő pedig azt mondta, hogy nőjek fel egy komoly kapcsolatra.    
-         Gondoltam..
-         Hát egy pasi jobban megérti egy másik pasi gondolkozását. Nem úgy mint én.
-         És valóban. Egyébként  fáj neked ez az egész? – kérdezte tőlem, és rám szegezte a tekintetét és cinikus mosolyra húzta a száját.
Nem tudtam, hogy most fel kellett volna kapnom a vizet a mosolya miatt, az egész arc kifejezése idegesített. Sokkal másabb volt mint a buli legelején. Idegesített, és erről nem ő tehetett és a mosolya sem. Ez az egész téma. A szerelmi életem, ami valójában már nincs is.. Válaszoltam a kérdésre, ami persze őszinte volt.
-         Képzeld – kezdtem bele, és rá fordítottam a tekintetem. – Rohadtul fáj, de nem fogom hagyni, hogy azt higgye, hogy emiatt majd sírni kezdek és nem fog tovább menni az élet, mert nem éri meg! Egy nyomorult..
-         Jaj, de flegma lett valaki – nevetett rám, majd közelebb húzódott hozzám. – Egyébként ez jó felfogás!
-         Hát jó, csak épp nem válik be.
-         Miért?
-         Nem bírom kiverni a fejemből.. Olyan, mintha Tom  egy pióca lenne, kiakarom törölni a gondolataimból, de ő egyre csak benne marad, mintha beenné az agysejtjeim közé magát. És ez olyan..
-         Szar – fejezte be.
-         Eléggé – arcomat két kezem közé temettem, és próbáltam eltakarni azt a pár csepp könnyet. Nem jött össze, mert Ricsi észrevette, átölelt.
-         Ne sírj már. Kérlek – mondta lágy hangon. – Szépen kérlek.

-         Nem akarunk elmenni valahova? –tettem fel a kérdést és sunyi mosolyra húztam a számat, szemem pedig ragyogni kezdett, amit belül éreztem és láttam Ricsi arckifejezésén is. 

2016. március 26., szombat

Első nap

"Én magam sem értem, miért nem működik ez szépen, mint a mesékben..."



Tudod anno elhittem mindent. Kiskoromban a húsvéti nyuszit, a mikulást, a Jézuskát az angyalokat és még az ágy alatt rejtőző szellem létezésében sem kételkedtem. Egészen máig. Mára már megtanultam, hogy a kistojásokat amikre vadásztunk anno a húgommal mind anyáék rejtették el, a mikulás helyett anya és apa hozta a csomagot és a virgácsot. Angyalok és Jézuska? Jézus biztos létezik, én nem tudhatom. Benne annyira nem kételkedem, hisz anyukám túlélt egy elfuserált műtétet, de abban igen, hogy nem tőle kaptuk azokat az ajándékokat..Benned hittem. Feltétel nélkül, csak kicsit későn jöttem rá, hiába a hit, ha akarat nincs. Neked nem volt kitartásod kibírni mellettem, nekem pedig felnőni. Féltem attól, milyen lesz az első, hogy fogsz majd nézni rám azután? Mi változik azután? Még ma sem tudom rá a választ. Őszintén? Nem is szeretném megtudni. Ma este eltaláltam, annyit iszok amíg ki nem ütöm magam. Nem megyek haza, az tutkó. Magyarázkodjak a szüleimnek miért is van kisírva a nagylányuk szeme, és miért érzi magát elveszettnek.. Ők pedig adnák a szokásos előadást, hogy nélküled is megy tovább az élet. De számomra nem. Több száz fiú él ezen a bolygón, de még egy olyan mint te, nincs. Nem is lesz, soha. Nehéz lenne elmondani, mit szeretek benned ennyire. Visszagondolva, akkor jöttél az életembe, amikor a legkevésbé sem szerettem volna a szerelmet. Úgy gondoltam, oké legyen összehaverkodok vele. Abból sosem volt baj. Aztán megtörtént. A legjobb haverom lettél. Mindent elmondtam neked. Tudtam, hogy ez több lesz, mint barátság, de úgy tettem, mintha nem érteném az egészet. Mintha egy másik lány tetszene, és szurkolnék nektek, pedig végig tudtam én vagyok a Rendőr szép lánya, aki tetszik neked és akit megszerettél. Féltem mi lesz, ha beléd szeretek, de már akkor éreztem. Késő volt, fülig beléd szerettem. Te vagy a tipikus rossz kisfiú ebben a történetben, én pedig az a buta kis szőke. Bár tudná mindenki: nem vagyok én hülye, csak a szívem az. Mert mi ketten lélekben értjük egymást. Mindketten töröttek vagyunk. Eddig együtt mentünk a kitaposott úton, most külön váltunk, hogy aztán egyszer majd, hogy találkozzunk ha már eljutottam arra a pontra. Mindenki aki ismer, azt hiszi, hogy egy bátor, erős és okos lány vagyok, néhányan megkockáztatják azt mondani, hogy szép is. Ebben az egészben az a poén, hogy fele sem igaz. Láttak régen, ismernek régről, de megváltoztam. Belül régen megváltoztam. Elég volt, hogy majdnem elvesztettem a legfontosabb embert az életemben, és hogy azóta folyamatosan vesztem el azokat magam mellől akiket szeretek, vagy épp üldözöm őket magam mellől. „Jobb lesz ez így, legalább nem okozok nekik csalódást!” - valahogy mindig így gondoltam. Az egyetlen olyan ember akit nem tudtam magam mellől elzavarni akárhogy is szerettem volna, az Sophie volt. Minden erőmmel azon voltam, hogy valahogy „levakarjam” magamról. Tudta, hogy nem vagyok egyszerű eset, talán jobban is mint én magam, mégis mellettem maradt a végső napokig. Soph egy veleéig okos szöszi. Rá egyáltalán nem vall az a mondás, hogy a szőkék hülyék. Ellentétben velem. Imádom mikor kikészítem azzal, hogy lenézem és leszólom magam. Szegény azt hiszi, hogy nem vagyok reménytelen eset, hogy igenis szép és okos vagyok, aki többet érdemel Makesz-nál. Sajnálom, hogy ezeket az állításait én valahogy mindig megkérdőjelezem, és végül vitatkozunk. A közép suli hozott minket össze. Ő is ugyanoda jár mint most én. Egy ócska város lepukkant egészségügyis iskolájába. Neki már régóta egy hatalmas célja van, sebész akar lenni. Azért, hogy segítsen egy beteg ismerősén. Velejéig tiszta és jószívű. Most is én idegelem. Én vagyok az egyetlen aki hajnal kettő és három táján képes a házuk ajtaján kopácsolni és üvölteni neki, hogy jöjjön velem Ashtonék bulijába. Az ajtó hírtelen kinyílik. Egy kissé kócos hosszú szőke hajú lány áll a belső téren.
 - Neked is jó estét, Leilani – szólal meg.
 - Jaj hát neked is – botladozok bentebb pofátlanul. – Tudod más helyzetben nem zavarnálak..
 - Hadd találjam ki ez a mai nap valamiért más.
 - Úgy is mondhatjuk..
 - Na bögd már ki, miért keltettél fel az éjszaka közepén! – közelebb jön hozzám. – Te jó ég. Szőke te ittál?!
 - Csak egy kicsit.. De ez még semmi. Mi lesz még este.
 - Miért most nem az van?! És mi lenne??
 - Ash szülinapi bulija van.
 - Hajnal kettőkor?!
 - Hát nem – kezdtem el a fejemet vakarni zavaromban – Az igazság az, hogy már rég elkezdett. Olyan kilenc, tíz táján. Onnan jövők.. de hát nem olyan jó nélküled. Meg hát mindenki hiányol téged, és nélküled nem buli a buli. Szóval fogtam magam és jöttem érted. Na vedd át ezt a csillipónis kis cuki rózsaszín pizsid és gyere!
 - Ácsi-ácsi ez nem csillipónis, hanem Én kicsi pónimos, és én nem szeretnék erre a bulira menni.
 - Na de miért nem?
 - Mert ez tuti olyan buli, ami balul fog végződni, és nem szeretnék rendőrségi ügyet, hogy anyáéknak miattam kelljen visszajönniük a wellness hétvégéjükről.
 - Ugyan már, nem lesz semmi baj. Ígérem még mielőtt bármi olyan történne lelépünk.
 - Nálad már így is bajok vannak. Na gyere be!
 Bentebb mentem és gyorsan levágodtam a kanapéra.
 - Vicces vagy – kezdtem. - De velem minden oké.
 - Hát nekem nem úgy tűnik. Full piás vagy, a telód cseng és cseszed felvenni. Nem ilyen szoktál lenni..
 - Egy kicsit ittam, és egyszer ilyennek is kell lenni. Na jössz vagy sem?
 Szerintem tudta, hogy akár igen, akár nemleges választ kapok én mindenképp menni fogok. De azért megvártam válaszát.
 - Tíz perc és indulhatunk, várj meg itt – Soph befejezte a mondatot, és azzal a lendülettel felrohant a szobájába.
 Míg ő öltözött, addig én megnéztem a telefonom. A kijelzőn látszódott a nem fogadott hívások hada. Feloldottam és megnéztem ki hívott. Anya hívott négyszer, apa kétszer és hugi is hívott. Gyorsan írtam anyának egy sms-t, ami a következőt tartalmazta: „Minden rendben, Ash bulijába készülünk Soph-al. Vele vagyok, minden rendben. Ne aggódjatok. Ma nála alszok, mert nincsenek itthon a szülei is fél egyedül. Szeretlek titeket! Puszii xxL. „ Ebben egy kis igazság is volt, és hamisság is. A lényeg, hogy legalább tudják minden oké és jó kezekben vagyok. Már ami eddig történik. Felnéztem a telefonom képernyőjéről, és megláttam barátnőmet szép rózsaszín szoknyájában, hozzá illő magas sarkújában és gyönyörű szép szőke haját, minek tincsei a vállára omlottak. Ha egy szóval kellene őt leírnom: Csodálatos lenne a legjobb jelző.
 - Kész vagyunk mehetünk – felelte.
Nekem sem kellett több fogtam magam és már a szabad levegőt szippantottam be.
- Jössz már?
 - Nyughass már! Még be kell zárnom te dinnye!
Lassan bezárta az ajtót majd elindultunk. Visszagondolva talán nem kellett volna.. Attól a bulitól kezdve minden gyökeresen megváltozott, az életemben.